A TÁNC, MINT A SIKER KULCSA


KIKNEK AJÁNLOTT A TÁNCTANULÁS: JAVASOLT TANULÁSI MÓD:

KEZDŐ, KÖZÉPHALADÓ, HALADÓ TÁNCOSOKNAK:

  • Szeretne táncokat tanulni, úgy érzi szüksége lenne rá. Eddig minden esetben Önt csak vitték valahová, most már azonban menni szeretne .
  • Van elképzelése a táncokról és a saját tudásszintjéről, amely elgondolása szerint összeegyeztethető a tánctanulással.
  • Tudja, hogy időszerű lenne már megtanulni, de kevés az ideje.
  • Öntől elvárják a tánctudást, ezért ki szeretné próbálni a hozzá vezető utat.
  • Ha egy bizonyos tánc érdekli.
  • Könnyen és gyorsan tanul.
  • Lassabban és nagyobb ismétlésszámmal szeretne tanulni.

TANFOLYAM

KEZDŐ, KÖZÉPHALADÓ, HALADÓ TÁNCOSOKNAK:

  • Teljesen kezdő, még soha sem tanult táncolni.
  • Iskolai rendezvényeken, szalagavatón már szerepelt.
  • Tudott táncolni, de már sokat felejtett.
  • Hobby szinten szeretne táncolni.
  • Valaha versenyző volt és most újra elkezdené.
  • Az eddigi tudását szinten szeretné tartani.
  • Bővíteni szeretné a repertoárját.

KEZDŐKNEK, PÁROKNAK ÉS EGYEDÜLÁLLÓKNAK:
A tánc világa csodálatos! Csak az tudja és ismeri, aki belekóstolt. Sokan vágynak, még sem tudják rászánni magukat, mert félnek valamitől. Legfőbb indok az szokott lenni, hogy nincs hozzá érzékem, nincs ritmusérzékem, mozgáskultúrám ezen a területen nulla. Van egy jó hírem! Mindez megtanulható, elsajátítható. A motiváció is segít, főleg, ha van célunk, netán határidőnk. A legnehezebb elszánni magunkat és eljönni az első táncórára. Nekik ajánlom a MAGÁNÓRÁT, mely abszolút diszkréten kezeli a nehezebben meginduló lendületet.

Azért, amiért megdolgozunk, azt jobban fogjuk kedvelni, szeretni, becsülni. A tánctudást is tanulással és sok gyakorlással lehet megszerezni. Kiválóan alkalmas az önbizalom fejlesztésére. A LEGFŐBB INDOKOM, amiért ajánlom a bizonytalankodóknak: Ha hiszi, ha nem, de a legegyszerűbb MÓDJA AZ ISMERKEDÉSNEK még ma is, egy szórakozóhelyen táncolni az ismeretlennel, majd még egyszer és még egyszer. Ha jól sikerült, a közös élmény meg fog ismétlődni, s a folytatást Önökre bízom.

HALADÓKNAK:

  • A már korábban megtanult táncokat nem lehet teljesen elfelejteni, de ha időnként nem ismétlik át őket, bizonytalanná válhatnak. Az ismétlés a tudás anyja.
  • Másrészt továbbfejleszthető a tánctudás. Némi gyakorlással újra elő lehet hozni a korábbi szintet és onnan már gyerekjáték az egész. Nem kell mindent előlről kezdeni, ez igazán nagy előny!